Barabásszegi Vendégház és Turista Pihenőhely Becsvölgye: A Barabásszegi Vendégház Zala megyében, Zalaegerszeg vonzáskörzetében, Becsvölgyén, a Göcsej szívében található, a kéktúra útvonal mentén. A Vendégház mellett található a Turista Pihenőhely.Becsvölgye jellegzetes göcseji településként hét településrészből áll . Itt található a szegek vidéke: Barabásszeg, Pajzsszeg, Vörösszeg, Vargaszeg, Kereseszeg, Kislengyel, Salomfa. A település a falusi turizmus, a kerékpáros és a gyalogos túrázók kedvelt célpontja. A Salomfai patak mellett álló Rákóczi tölgyet 500 évesre becsülik, amelynek sok látogatója van. A falu nevezetessége a több, mint 200 éves református templom és a XX. században épült katolikus templom. A millennium évében került átadásra a Faluház, amely a közösségi programok színtere.Két Örökség Pontban elevenítjük fel a település tradicionális tevékenységeit. Az egyik a gyümölcsaszalás, a másik a búza útja a kenyérig- kenyérsütés hagyományos módon. Programkínálatok összességével várjuk a vendégeket: göcseji ízek, helyi termékek megismerése, lovaglás-lovaskocsizás- lovasszán, pálinkakóstolás működő pálinkafőzdében, pince látogatás-borkóstolás, túrázás, horgászat, strandolás, vadászat, sóbarlang igénybevétele, főzés a szabadban. Várja Önöket a Barabásszegi Vendégház.
Barabásszegi Vendégház és Turista Pihenőhely Becsvölgye
Becsvölgye, Fő út 64/A. (MA20010692)