Barangoló Üdülőház Bárdudvarnok
világháború után a Somogyi Erdő és Fafeldolgozó gazdaság kezelésébe kerültek az erdők és a mai napig állami tulajdonban vannak. Ebben a csendes erdei környezetben a Magyarországon található teljes vadfaunája szinte megtalálható. Ha az ember csendesen halad a kijelölt turista utakon akkor nagy esélye van ezeket természetes környezetükben felfedezni.
Az erdei sétákon, kerékpározáson és a természetfotózáson kívül a zselic rengeteg lehetőséget kínál az idelátogatóknak egész éven át . A téli hónapokban igazi falusi disznóvágáson vehet részt, vagy a gyerekek a kihelyezett madáretetőket tölthetik fel és figyelhetik meg számos énekes madár viselkedését.
A téli kristálytiszta égbolton rengeteg olyan csillagot láthatunk, amit tavasszal vagy nyáron együtt nem figyelhetünk meg. A tavasz első vadvirágait lehet megcsodálni az erdőben február végétől . Majd márciustól a medvehagymában gazdag tölgyesek nyújtanak élményt a turistáknak és a gyűjtőknek.
Május elejétől tömegével virágzik az igazi vadon termő gyöngyvirág, amelynek illatával semmi nem vetekszik. Május közepétől kezd virágozni az akác amely édes illatával csalja magához a kirándulókat. De a gomba kedvelők sem maradnak ilyenkor kedvencük nélkül, mert a hatalmas erdőség biztosítja a finom csemegét.
Június elején kezd virágba borulni talán a világ legnagyobb ezüsthárs állománya. Igaz, nagyon jól kell időzíteni, mert a virágzás 8-10 nap, ilyenkor a hűs fák alatt érdemes hosszabban elidőzni. Nyári hónapokban itt érdemes esténként az égre tekinteni, ugyanis 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet, Európában elsőként (a skóciai Galloway Parkkal közösen).
A mesterséges fények hiánya, az alacsony szintű fényszennyezés miatt a csillagos égbolt olyan részleteit is láthatjuk szabad szemmel, amelyeket máshonnan lehetetlen megfigyelni. Augusztus végétől megkezdődik a gímszarvasok násza, a szarvasbőgés, ami semmihez nem hasonlítható. Akár a vendégház teraszáról is hallgathatja ezt a csodálatos koncertet .
Októbertől a Zselici erdők szines pompába borulnak. Még utoljára sétálhatunk, kirándulhatunk, gombázhatunk a bükkösök, tölgyesek, cseresek, színkavalkádba öltözött lombjai alatt, az első fagyok érkezéséig. A Zselic nem csak természeti csodákban gazdag, de történelmi, kulturális élmények is várják az idelátogatókat .
Ezer és ezer lehetőséget biztosít a kerékpárosoknak a közel 100 km kerékpárút . A horgászoknak több horgásztó is szórakozási lehetőséget nyújt a környéken, ahol kipróbálhatják tudásukat, szerencséjüket. A vadászoknak is rengeteg lehetőségük van, mivel a környéken négy vadásztársaság és a SEFAG üzemi vadászterülete kínálja a vadászati lehetőségét.
A régmúltat kedvelők számára is van bőven látnivaló. A Szennai Skanzen szabadtéri múzeuma, vagy a szigetvári vár remek kikapcsolódást nyújt. De utazhat a Zselici csühögővel is, ami a múlt század elején épült. Az erdei kisvasút felejthetetlen élményt nyújt kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
Családosok számára kihagyhatatlan a Zsipói madárpark, vagy a Bőszénfai szarvasfarm, ahol egész napos programok, állatsimogató áll az odalátogatók rendelkezésére. A fürdőzésre vágyók is megtalálják a nekik leginkább megfelelő helyet a Petörke tó vagy a Deseda tó partján. Aki a melegvizes fürdőt szereti, azoknak ajánljuk a közelben lévő Kaposvári virágfürdőt vagy a Szigetvári termál és gyógyfürdőt.
Szálláshely : Kívül belül felújított, teljesen felszerelt komplett vendégház, 2 hálószobával, 2 fürdőszobával teakonyhával 7fő részére kényelmes helyet biztosít, plusz pótágyazásra is van lehetőség. Ingyen Wifi, bográcsozás, szalonnasütés és grillezési lehetőség az erdővel övezett udvaron, ehhez tűzifát biztositunk.
A hely kisebb rendezvényekre, csapatépítésre, leány és legénybúcsúra, családi pihenésre alkalmas.
Extra szolgáltatások: kerthelyiség, grillezési lehetőség.
A szállashely típusa: Üdülőház
Teljes ház Családi 7 fős teljes ház, max. 7 fő
Barangoló Vendégház
Bárdudvarnok, Lipótfa lakótelep 23. NTAK MA24102624
12 ajándék programkupon
Ingyenes wifi
Ingyenes parkoló